Pécsi és dombóvári iskolák nyerték az idei Szellemi Diákolimpia(R) országos döntőjét
Mindössze néhány sportágban kerültek megrendezésre Diákolimpia® versenyek a 2020/2021. tanévben, a pandémia miatt ugyanis a Magyar Diáksport Szövetség kénytelen volt a versenysorozatot idén is félbeszakítani.
A Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® felmenő versenyeit a tanév során online formában sikerült
megrendezni, és a platform jól vizsgázott, így az országos döntő is ebben a formában
valósult meg. A június 5-i versenyen mind a III-IV., mind az V-VI. korcsoportba
tartozó csapatok összemérték felkészültségüket a „Magyarország diákolimpiai
bajnoka” címért.
A Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Olimpiai Akadémia által rendezett országos
megmérettetésen mindkét korcsoportból az a 12 csapat vehetett részt, akik az internetes
fordulókon a legtöbb pontszámot gyűjtötték, azonban a részvételt a középiskolai korosztályból 6
csapat vállalta. A 4-4 fős csapatok az országos döntőben élő feleletválasztós kvízekben tudták
felmérni tudásokat. A kérdések idén is az olimpiai versenyeken elért magyar és nemzetközi
vonatkozású eredményekre vonatkoztak.
A verseny végeredménye:
III-IV. korcsoportban:
HelyezésMegyeCsapatokTelepülésTestnevelő, Felkészítő
1.BaranyaPécsi Bártfa Utcai Általános IskolaPécsFöldvári Zoltán
2.VasŐriszentpéteri Általános IskolaŐriszentpéter
Szépné László Valéria,
Sebők Csaba
3.Borsod-A-ZSzent Márton Katolikus Gimnázium és Általános IskolaSzikszóDienes Zoltán
4.Vas
Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti
IskolaRépcelakSzabó Róbert
5.NógrádHesz Mihály Általános IskolaNógrád
Makkai Máté,
Tömösvári Sándor
6.Zala
Kőrösi Csoma Sándor - Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy
Sándor TagintézményeNagykanizsaSneff Ferenc
7.TolnaDombóvári Illyés Gyula GimnáziumDombóvár
Kovács Viktória, Dr.
Szenyéri Zoltán
7.VasKörmendi Kölcsey Utcai Általános IskolaKörmendKiskós Kitti
9.Borsod-A-Z
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő
TagiskolájaKazincbarcika
Máthé László, Máthéné
Szobota Ágnes
10.Borsod-A-ZNyékládházi Kossuth Lajos Általános IskolaNyékládházaHerman István
11.
Csongrád-
CsanádHódmezővásárhelyi Szent István Általános IskolaHódmezővásárhely
Szöginé Kotormán
Zsuzsanna, Béres Csaba
12.Borsod-A-ZGyarmati Dezső Sport Általános Iskola "B" csapatMiskolcVismeg István
V-VI. korcsoportban:
HelyezésMegyeCsapatokTelepülésTestnevelő, Kísérő
1.TolnaDombóvári Illyés Gyula GimnáziumDombóvár
Kovács Viktória, Dr.
Szenyéri Zoltán
2.Szabolcs-Sz-B
Északi ASzC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és
KollégiumNyíregyháza
Tóth Attila Árpád, Major
Csaba
3.Borsod-A-Z
Irinyi János Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola,
Technikum, Szakgimnázium és DiákotthonKazincbarcikaTóth Máté, Darai Imre
4.Szabolcs-Sz-BNyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos GimnáziumNyíregyházaPazonyi György István
5.BudapestBudapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és GimnáziumBudapestVisontai Miklós
6.VeszprémVeszprémi SZC Öveges József Technikum és KollégiumBalatonfűzfőFekéné Tóth Judit Mária
A Diákolimpia ® versenyek fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök, védnökei közt pedig
megtalálható többek között dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, dr. Szabó Tünde
sportért felelős államtitkár és dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár is.
A Diákolimpia ® versenysorozatról általában
A Diákolimpia ® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye
Magyarországon, amelyet 15-20 sportágban az MDSZ, 30-40 sportágban pedig országos sportági
szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A teljes évad megrendezése esetén a
versenysorozat keretében a több mint 300 ezer nevező közül 18 ezren jutnak el az országos
döntőkig. A Diákolimpia ® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az
oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia ® országos döntőinek érmesei
10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját
megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők.
A Magyar Diáksport Szövetség
A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb
magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több
gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az
MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész
életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség,
valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar
Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és
minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a
diáksportban.
hírek innen, onnan
Szorul a hurok az MNB-ügyben - Hamarosan gyanúsítottat nevez meg az ügyészség?
Új fordulatot vett a Magyar Nemzeti Bank alapítványai körüli botrány, miután az ügyészség átvette a nyomozás irányítását. Az...
Állandóan kíváncsiskodnak: négy csillagjegy mindig mindent tudni akar
Vannak emberek, akiknek a kíváncsisága szinte határtalan, és mindig egyre mélyebbre ásnak, hogy megértsék a világot maguk körül. A...
Kiakadtak a rajongók: brutális összegért árulja 42 négyzetméteres lakását a TV2 sztárja
Sokan túlzásnak tartják ezt az árat.
Történelmi pillanat: mínusz 20 fokos fagyos pokolba küldték az amerikai csúcsfegyvert, az eredmény magáért beszél
A General Atomics Aeronautical Systems sikeresen lezárta az MQ-9B drón úgynevezett FIKI (Flight Into Known Icing, azaz ismert jegesedési...
Félelmetes erővel csapott le a hidegfront Magyarországra, pillanatok alatt megdőlt az időjárási rekord
Megdőlt a fővárosi szélrekord hétfőn: a János-hegyen óránkénti 82 kilométeres széllökést regisztráltak - közölte a HungaroMet Zrt....
Rendkívül ritka madarat sikerült befogni a Hortobágyi Nemzeti Parkban
A madárritkaság természetvédelmi értéke 1 000 000 forint.
Ukrán dróncsapás érte a Barátság kőolajvezeték egyik szivattyúállomását
Zelenszkij korábban azt mondta, április végén lehet üzemképes a vezeték.
Az ügyészség vizsgálja, nyomozást indítson-e a csádi misszió miatt
Dokumentumokat kértek be a minisztériumtól.
Robban a női erő: soha nem látott szerephez jutnak a nők a magyar Parlamentben
Édesanyák, családanyák, dolgozó nők – mostantól nemcsak otthon és a munkahelyen, hanem a Parlament falai között is hallatják a...
A Pesti Srácok vezércikkben üzente meg, hogy Orbán Viktornak pihenésre van szüksége
Lehet, hogy most nem a reflektorfényben van a helye, de nem is a szertárban. Pártelnökként nemhogy nem kell, nem is szabad most lemondania. Ha...
Fideszesek, akiket a Fidesznél is kevésbé kedveltek a szavazók: Radics Béla, Erdős Norbert, Becsó Zsolt
A Mátészalkán induló Kovács Sándor úgy is megnyerte a körzetét, hogy kevesebb szavazatot kapott, mint a Fidesz–KDNP listája.
Újabb szankciókról döntött az EU
Az Európai Unió Tanácsa újabb korlátozó intézkedéseket fogadott el két orosz szervezettel szemben.
Sport
Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"
A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.
Döntöttek a Real Madridnál: Két játékos van, aki érinthetetlen
Nagyon pörögnek a pletykák, a hírek azt követően, hogy a Real Madrid szezonjának érdemi része nagy valószínűséggel véget ért.
NB I: Megvan az MLSZ hivatalos válasza az ETO-Fradi vitatott góljára
Robbie Keane is vitatta, most reagált az MLSZ az ETO-Fradi nagy port kavart góljára.
Csatatérré vált az NB I-es rangadó: Görögtüzekkel támadtak a rendőrökre a Fradi-ultrák - videó
Összecsaptak a Ferencváros szurkolói a rendőrséggel Győrben.
Nyakát törte egy futballmérkőzés közben Jürgen Klinsmann fia
Az olasz másodosztályban szereplő kapust azonnal kórházba szállították.
Nem az MLSZ magyarajánlása okozhatja a Fradi vesztét
Robbie Keane szerint megoldhatatlan probléma volt a szabályozás betartása, de pont a Győr példája mutatja meg, mennyire nem.
Itt a fordulat: felülírták az MBH Bank csapatának kizárását.
A konstruktív együttműködés eredményeképp mégis indulhat az együttes.
Az első esélyt csúnyán elszúrta a Vasas, még harcolnia kell a feljutásért
Angyalföldön három éve várják a feljutást, de az ünneplésre még legalább egy hetet várniuk kell.
Küszöbön az átigazolási bomba: nyáron érkezhet a csúcsigazolás
A 2000-es évek kirakatcsapat egy nagyon fontos posztot oldhat meg szupersztár játékossal.
A románok a legnagyobb focilegendájukat nevezték ki a válogatott élére - hivatalos
A "Király", a "Kárpátok Maradonája", azaz Gheorghe Hagi lett a román labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - ezt hétfőn jelentette be a helyii szövetség.
Sallai úgy kicsinálta a Bayern-játékost, hogy nem is kell már a Galatának
A szakmai stáb számára a magyar labdarúgó az ideális jobbhátvéd, ezért török lapértesülések szerint nem is tartják meg a Bayern Münchentől kölcsönvett játékost.
Trump utódjaként ünneplik, nyeregben volt, aztán váratlanul a falnak ütközött
Sokáig nem így nézett ki, de végül hétfőn érvényesült a papírforma.
Bulvár
Elindult a fideszes celebek rémálma, kijött a bojkott-lista
Ezek a celebek vannak bajban Magyarországon.
Soha nem látott mélységekbe süllyedt a Heti hetes, Majka Deák Dánielnek tett ajánlatot
Majka szívesen együttműködne Deák Dániellel, a kommentelők kegyetlen ítéletet mondtak.
Rendkívüli dolgot szúrtak ki a netezők Magyar Péter sajtótájékoztatóján, de van rá magyarázat
Magyar Péter egy elég érdekes dolgot csinált a nemzetközi sajtótájékoztatóján, és ez a kommentelőknek is feltűnt.
Kiürültek a boltok. Óriási mennyiséget vásároltunk belőle a hétvégén.
Itt a tavasz és vele a kerti munkák időszaka is. Hiába kellenek ugyanazok az eszközök, a legtöbben az utolsó pillanatokra hagyják ezek beszerzését, így van, amit rögtön el is kapkodtak a hétvégén!
Gáspár Evelinnek távoznia kell a külügyből, de nincs hová
Gáspár Evelin épphogy a Külügyminisztérium arca lett, már véget is ért a karrierje. Pedig az idősebbik Gáspár lány példája adott erőt a kisebbségben élőknek, hogy tanulással Salgótarjánból is fel lehet zá
Hihetetlen dolgot tettek Magyar Péterrel Japánban, erre senki sem gondolt volna, mégis megtörtént
Senki nem számított arra, amit Japánban tettek Magyarország leendőbeli miniszterelnökével, a Tisza párt elnökével.
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Hétfőn hivatalosan is bejelentették, hogy dr. Hegedűs Zsolt lesz az újonnan megalakuló kormány egészségügyi minisztere. Mutatjuk, mit gondol a Magyar Orvosi Kamara a leendő egészségügyi miniszter alkalmasságáról
A belgyógyászok egyetértenek: ennyi séta kell 55 felett a vérnyomás csökkentéséhez
A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás az egyik legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a vérnyomás, így a szív- és érrendszeri kockázatok csökkentésének.
Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot
A leendő miniszterelnök szerint már augusztustól fizetnék az Iskolakezdési támogatást is.
Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"
A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.
Nem hitte el a nőgyógyász, mit használt a beteg síkosítóként: elképesztő esetek nődokiktól
Az orvosok egészen más szemmel látják az emberi testet, mint bárki más, de talán még közülük is kiemelkednek a nőgyógyászok.
Elhessegették Magyar Péter sajtótájékoztatójáról a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet
Helyhiányra és a nagy érdeklődésre hivatkozva elutasította a Hír TV stábjának regisztrációját a Tisza sajtóosztálya a párt kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatóra. Hasonlóan járt a Magyar Nem

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


