Ezt olvasta már?


Szijjártó Péter: új világrend van kialakulóban

Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan - írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult.


hirdetés


Szijjártó Péter szerint sajnos, komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni. Ez nekünk nagyon rossz lenne, ebben van történelmi tapasztalatunk - jegyezte meg a külügyminiszter.

Hangsúlyozta, Magyarország abban érdekelt, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak. Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez - szögezte le Szijjártó Péter.

Hozzátette: a kínai elnök kezdeményezése, az Egy övezet, egy út ezt a célt szolgálja. "Most irány Peking, a kezdeményezés csúcstalálkozója. Repülés egész nap, érkezés ottani késő este" - tudatta a külügyminiszter.


MTI








hírek innen, onnan

20 centi hó? Itt a térkép, újabb országrész borul fehérbe

Az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelzése szerint ma több helyen hullhat kiadós mennyiség, a legtöbb csapadék a...

Perger András: a klímacsúcsnál jelenleg nincs jobb

Jó lenne, ha valaki tudna mutatni egy hatékonyabb mechanizmust a klímacsúcsnál, de ennél jobbat eddig sajnos még nem találtak ki – mondta...

Felmenthetik az országos kórház-főigazgatót

Pintér Sándor belügyminiszter javaslatot tett a kormányfőnek Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató felmentésére november 30-ával -...

Orbán Viktor: Ukrajna EU-s tagságának tárgyalása ne kezdődjön meg.

Orbán Viktor élő interjút ad a Kossuth Rádió műsorában, a kormányfő fontosabb szavairól ebben a cikkünkben számolunk be.

Csák János kicsit belekavarodott abba, mi számít családnak

A miniszter szerint sokféle család van, ugyanakkor esküszik az Alaptörvényre, amely szerint csak egyféle. Csák János elismerte, hogy a csok...

Rengeteg delfint mosott partra a víz Ausztráliában

Ausztráliában több mint 30 hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin tetemet mosott partra a víz.

Orbán Viktor: Nem szabad napirendre venni Ukrajna uniós csatlakozását

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában beszélt erről.

Csak a minőségellenőrzés 3,5 óra a Toyota luxusmodelljénél

Igaz, ebből a típusból havonta alig 30 darab készül.

Megjelentek a csok plusz részletszabályai: akár 50 millió forintot is felvehetnek a gyereket tervező házaspárok

A kedvezményes hitelkonstrukció január 1-jétől lesz elérhető. Most megjelentek a részletszabályokat tartalmazó rendelet.

Remili a Barcelona elleni vereségről: Szívből játszottunk, tökösen videóval

Elképesztően szórakoztató és kiélezett meccset vívott egymással a Telekom Veszprém és a Barcelona, ám a katalán együttes visszavágott...

Hazatért az izraeli túszok hetedik csoportja csütörtökön

Még mintegy száznegyven embert tart fogságban a Hamász.

0

Sport

A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője

Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.

98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.

Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó

A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.

Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott

A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz

Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool

A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.

A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai

A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.

Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás

Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.

0

Bulvár

Meghalt a Szex és New York sztárja

A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.

Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja

Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.

Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”

A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.

Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni

Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?

Keresztbe tettek a gyártók a kötelező visszaváltási rendszernek

Csak részben indulhat el betétdíjas rendszer januárban.

Újabb két boltlánc döntött úgy, hogy nem nyit ki szenteste napján

Egyre több üzletről derül ki, hogy nem nyitnak ki december 24-én, ám úgy tűnik, a plázák még bekavarhatnak. A KASZ elnöke mondta el, mit érdemes tudni ennek kapcsán.

Stahl Judit házas volt, amikor teherbe esett valakitől, mára a férje és a lánya apja is jó barátok

38 éve házas, a lánya 19 éves, és nem a férj az apa - ennyi másoknál elég lett volna egy váláshoz, Stahl Juditéknál elég volt egy jól működő mozaikcsaládhoz.

Elvált az Operettszínház szerelemespárja

Bordás Barbara és Boncsér Gergely házassága nem állta ki az idő próbáját: gyorsan indult kapcsolatuk végére két éve tettek pontot. A színésznő most elárulta, mi vezetett a a válásukhoz.

Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát

Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.

Brutális erejű ütés találta el a Földet

Mi történhetett, mekkora a baj?

„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk

„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:

blogmorzsák

Az első hidrogénballonos repülés

A Montgolfier-testvérek sikerén felbuzdulva egyre többen próbálták meghódítani a levegőt, s hamarosan a meleg levegő helyett egy sokkal hatékonyabb módszert találtak az emelkedés segítésére - a hidrogént.

Quad - egy újabb haszontalan együttműködés?

Képes lesz-e a QUAD együttműködés eleget tenni rejtett céljainak és megállítja Kína katonai-gazdasági térnyerését?

Pest Megyei Piros: Gyömrőtől Isaszegig

A Gödöllői-dombságban.

Lézergravírozó a jövőből - Wainlux K8 teszt

Gyerekjáték a munka kezdőknek is az új lézergravírozóval.

0