Ezt olvasta már?


Tovább növelték népszerűségüket a nemzeti parkok

A Klímapolitikai Intézet és az Agrárminisztérium (AM) közös kutatása szerint tavaly több mint egymillióan látogattak el valamelyik nemzeti parkba, ami segített túllendülni a járványhelyzet okozta társadalmi bezártságon - közölte az AM az MTI-vel szombaton.

A kutatást az európai nemzeti parkok napjára készítették, amelyet 1999 óta minden évben május 24-én tartanak, ugyanis 1909-ben ezen a napon jöttek létre az első európai nemzeti parkok. Magyarországon elsőként a Hortobágyi Nemzeti Parkot hozták létre, 1973-ban.

Kiemelték, a nemzeti park igazgatóságok elsősorban a természetvédelmet szolgálják, de ismeretterjesztést, kutatásokat is végeznek, részt vesznek a turizmusban, az ősi magyar háziállatfajok és fajták megőrzésében.

2010 óta 82 új, országos jelentőségű, védett természeti terület jött létre Magyarországon, együttesen 4107 hektárnyi területen. Ezek között 1 tájvédelmi körzet, 13 természetvédelmi terület és 68 természeti emlék szerepel. A nemzeti park igazgatósági védett őshonos állatfajták állományainak nagysága meghaladta a 14 ezres egyedszámot, ami 2010-hez viszonyítva 45 százalék feletti növekedést jelent - írták.

Hozzátették, hogy a Századvég 2021-es közvélemény-kutatása szerint az emberek túlnyomó többsége, 94 százaléka hallott már a hazai nemzeti parkokról, ami jelentős növekedés a 2018-ban rögzített 79 százalékhoz képest. A lakosság 70 százaléka járt már valamelyik nemzeti parkban, amelyek közül a legismertebb a hortobágyi, a bükki és az aggteleki. Ami a regisztrált látogatók számát illeti, a legtöbb vendéget a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vonzotta.

A közlemény szerint a megkérdezettek 98 százaléka fontosnak gondolja a természeti és táji értékek ismeretét, és sokan hajlandók is tenni azok védelméért. A válaszadók 60 százaléka állította, hogy korábban részt vett szemétszedésen, 38 százalékuk volt faültetésen, 31 százalékuk anyagilag támogatott már környezetvédő szervezetet.

A felmérésből kiderült az is, az emberek környezeti ügyekben leginkább az internetről tájékozódnak (44 százalék), ezt a televízió (28 százalék), majd a személyes tapasztalat útján történő információcsere (17 százalék) követi.

Az AM hangsúlyozta, hogy Magyarországon az ökoturizmus egyre elterjedtebb. Az ökoturisztikai létesítmények száma meghaladja a 800-at, ezek mintegy felét a nemzeti park igazgatóságok üzemeltetik. Az emberek 95 százaléka saját bevallása szerint szívesen tölti szabadidejét a természetben. Az ott végzett legnépszerűbb tevékenység a túrázás és a séta (91 százalék), amit a piknikezés (58 százalék) és a kerékpározás (55 százalék) követ.

A nemzeti park igazgatóságok ökoturisztikai létesítményeiben (látogatóközpontok, bemutatóhelyek) regisztrált látogatók száma 2010-hez képest mintegy 21 százalékos növekedést mutatott, a járvány előtt rekordot döntött: 2019-ben meghaladta az 1,6 millió főt.

A Covid-járvány okozta korlátozások a nemzeti parkok látogatottságára is hatással voltak, de az újranyitás után a társadalmi bezárkózás ellenére mégis több mint egymillió ember látogatott el tavaly a nemzeti park igazgatósági létesítményekbe. Emellett a szabadon látogatható nemzeti parki helyszínek, túralehetőségek is rendkívül népszerűek voltak - ismertették.

Kitértek arra, hogy a természetjárás hozzájárul fizikai állapotunk javításához, ugyanakkor mentális egészségünkre is jótékonyan hat.

Kozma-Vízkeleti Dániel, a Mathias Corvinus Collegium - Mindset Pszichológia Iskolájának vezetője szerint mentálhigiénés szempontból a természetben töltött idő felértékelődött a járvány alatt. A klinikai szakpszichológus kiemelte, kutatásokkal igazolható, hogy napi fél óra természetben töltött idő igen kedvező hatással lehet az élettani állapotra, például a vérnyomásra, az emésztésre, a stresszhormonok szintjére.

A környezet védelme tehát a fizikai és a mentális egészségmegőrzéshez is hozzájárul, a nemzeti parkok és a hasonló zöld felületek pedig segíthetnek átvészelni a járvány okozta társadalmi bezártságot és a hozzásegítenek az újrakezdéshez - olvasható a közleményben.







0
0

hírek innen, onnan

Teszten a villanyos Citroen C5 Aircross

Hogy néz ki?  Szögletesebb és letisztultabb, mint elődje, nyomtávjai szélesebbek, karaktere izmosabb. A LED-es lámpák (mátrixos,...

Az ország közepén bedörrenhetnek a tavaszi zivatarok, sárgán villog a térkép

Többfelé kipattanhatnak zivatarok, hét vármegyére érkezett sárga figyelmeztetés.

Mi lesz a magyar cégekkel a kormányváltás után? Adnak hitelt a bankok?

Tisztul az ég, de új felhők is gyűlnek a vállalati hitelpiac felett: bár a korábbi MNB-programok által is fűtött két számjegyű...

Hogyan állapíthatod meg, hogy a kutyád tényleg szeret téged?

A kutya és az ember közötti évezredes kötelék alapja a különleges kommunikáció, amellyel a kedvenced az érzelmeket kifejezi. A...

Fontos változás a jogosítvány-hosszabbításnál: minden autósnak tudnia kell róla

Bár lassan teljesen beköltözik az életünk az online térbe, a jogosítvány megújítása még mindig tartogat buktatókat.

Itt az újabb megállapodás, kivizsgálják a levélszavazatokat

Személyesen egyeztetett egymással az RMDSZ elnöke és Magyarország leendő miniszterelnöke. Megállapodtak, hogy kivizsgálják a...

Órákon belül újraindulhat a Barátság kőolajvezeték

A Kreml bejelentette, részükről nincs technikai akadálya annak, hogy újrainduljon az olajszállítás a Barátság-kőolajvezetéken keresztül.

Somogyi Zoltán: Magyarországon nem a lengyelországi modell érvényesülhet

Az elemzőt többek között arról kérdeztük, hogy mi lehet a Fidesz-többség által bebetonozott vezetők sorsa, vagy hogy mi a véleménye a...

Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat

A bőrrák gyanúját a leggyakrabban a már meglévő anyajegyek megváltozása vagy egy új bőrelváltozás kialakulása veti fel. A...

Megszületett a paradicsom-alku, de a gazdáknak szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat

Az ipari paradicsomágazat 2026-os megállapodása stabilitást és kiszámíthatóságot hoz a csökkenő referenciaár mellett. Ismerd meg a...

Eldőlt a területi verseny a tavaszi növények között: jól döntöttünk?

Az Agrárkamara vetési szándékokkal kapcsolatos adatai alapján eldőlt a verseny a kukorica és a napraforgó között a földekért folyó...

0

Sport

Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"

A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.

Döntöttek a Real Madridnál: Két játékos van, aki érinthetetlen

Nagyon pörögnek a pletykák, a hírek azt követően, hogy a Real Madrid szezonjának érdemi része nagy valószínűséggel véget ért.

NB I: Megvan az MLSZ hivatalos válasza az ETO-Fradi vitatott góljára

Robbie Keane is vitatta, most reagált az MLSZ az ETO-Fradi nagy port kavart góljára.

Nyakát törte egy futballmérkőzés közben Jürgen Klinsmann fia

Az olasz másodosztályban szereplő kapust azonnal kórházba szállították.

Nem az MLSZ magyarajánlása okozhatja a Fradi vesztét

Robbie Keane szerint megoldhatatlan probléma volt a szabályozás betartása, de pont a Győr példája mutatja meg, mennyire nem.

Itt a fordulat: felülírták az MBH Bank csapatának kizárását.

A konstruktív együttműködés eredményeképp mégis indulhat az együttes.

Az első esélyt csúnyán elszúrta a Vasas, még harcolnia kell a feljutásért

Angyalföldön három éve várják a feljutást, de az ünneplésre még legalább egy hetet várniuk kell.

Sallai úgy kicsinálta a Bayern-játékost, hogy nem is kell már a Galatának

A szakmai stáb számára a magyar labdarúgó az ideális jobbhátvéd, ezért török lapértesülések szerint nem is tartják meg a Bayern Münchentől kölcsönvett játékost.

Küszöbön az átigazolási bomba: nyáron érkezhet a csúcsigazolás

A 2000-es évek kirakatcsapat egy nagyon fontos posztot oldhat meg szupersztár játékossal.

Trump utódjaként ünneplik, nyeregben volt, aztán váratlanul a falnak ütközött

Sokáig nem így nézett ki, de végül hétfőn érvényesült a papírforma.

0
0

Bulvár

Elindult a fideszes celebek rémálma, kijött a bojkott-lista

Ezek a celebek vannak bajban Magyarországon.

Soha nem látott mélységekbe süllyedt a Heti hetes, Majka Deák Dánielnek tett ajánlatot

Majka szívesen együttműködne Deák Dániellel, a kommentelők kegyetlen ítéletet mondtak.

Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben

Hétfőn hivatalosan is bejelentették, hogy dr. Hegedűs Zsolt lesz az újonnan megalakuló kormány egészségügyi minisztere. Mutatjuk, mit gondol a Magyar Orvosi Kamara a leendő egészségügyi miniszter alkalmasságáról

Gáspár Evelinnek távoznia kell a külügyből, de nincs hová

Gáspár Evelin épphogy a Külügyminisztérium arca lett, már véget is ért a karrierje. Pedig az idősebbik Gáspár lány példája adott erőt a kisebbségben élőknek, hogy  tanulással Salgótarjánból is fel lehet zá

Kiürültek a boltok. Óriási mennyiséget vásároltunk belőle a hétvégén.

Itt a tavasz és vele a kerti munkák időszaka is. Hiába kellenek ugyanazok az eszközök, a legtöbben az utolsó pillanatokra hagyják ezek beszerzését, így van, amit rögtön el is kapkodtak a hétvégén!

Hihetetlen dolgot tettek Magyar Péterrel Japánban, erre senki sem gondolt volna, mégis megtörtént

Senki nem számított arra, amit Japánban tettek Magyarország leendőbeli miniszterelnökével, a Tisza párt elnökével.

A belgyógyászok egyetértenek: ennyi séta kell 55 felett a vérnyomás csökkentéséhez

A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás az egyik legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a vérnyomás, így a szív- és érrendszeri kockázatok csökkentésének.

Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot

A leendő miniszterelnök szerint már augusztustól fizetnék az Iskolakezdési támogatást is.

Az MLSZ beverte a szöget a Fradi „koporsójába"

A szövetség válaszolt a vádra, miszerint szabálytalan góllal nyerték a rangadót a győriek.

Kiszivárgott, Magyar Péter mit mondott zárt ajtók mögött a Tisza képviselőinek

A leendő miniszterelnök elődje lehet az egészségügyi tárca egyik államtitkára.

Nem hitte el a nőgyógyász, mit használt a beteg síkosítóként: elképesztő esetek nődokiktól

Az orvosok egészen más szemmel látják az emberi testet, mint bárki más, de talán még közülük is kiemelkednek a nőgyógyászok.

Elhessegették Magyar Péter sajtótájékoztatójáról a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet

Helyhiányra és a nagy érdeklődésre hivatkozva elutasította a Hír TV stábjának regisztrációját a Tisza sajtóosztálya a párt kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatóra. Hasonlóan járt a Magyar Nem

0