Ezt olvasta már?

A konyak: az elegancia nedűje

A konyak, ez a világszerte ismert ital, a francia bortermelés egyik legnemesebb képviselője. Nem csoda, hogy gyakran asszociálják a luxus és elegancia fogalmaival. De pon...


Vádat emeltek Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő ellen

Közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek Szabó Bálint (független), letartóztatásban lévő szegedi önkormányzati képviselő ellen - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint Szabó Bálint 2022. szeptember 21-én délután Budapesten a személygépkocsijával - több közlekedési szabályt is súlyosan megsértve - akadályozta egy rendőrségi konvoj tagjait a személyvédelmi feladatuk ellátásában, a szolgálati járműben utazók és mások testi épségét közvetlen veszélynek kitéve.

A politikus ugyanezen a napon este társaival megjelent a budai Várban, hogy részt vegyen az általa korábban bejelentett demonstráción. A helyszínt és a rendezvényt biztosító rendőrök intézkedni kezdtek, mert két gépkocsivezető között szóváltás alakult ki az önkormányzati képviselő számára lefoglalni kívánt parkolóhely miatt - írta a főügyészség.

Hozzátették, a jogszerű rendőri intézkedés miatt Szabó Bálint kiabálni kezdett, azt mondta, nem fogja hagyni, hogy ismerősét elvigyék a helyszínről, majd felszólította társait, hogy élőlánccal akadályozzák az előállítást. A politikus több hivatalos személlyel is dulakodott, erőszakos magatartásával hosszú percekig akadályozta a jogszerű rendőri intézkedést. Ezután az intézkedő rendőrökhöz közel hajolva - a kezében tartott mobiltelefonnal felvételt készítve - üvöltve "mocskos állatoknak", "mocskos rendőröknek" nevezte őket.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy - a büntetlen, de jelenleg több büntetőeljárás hatálya alatt álló - önkormányzati képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság halmazati büntetésül ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre és tiltsa el a járművezetéstől.

 

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Óriási pofont kapott a kormány korábbi, kiskereskedelmi szabályozása

Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka szerint uniós jogba ütközhetett a magyar kormány „kötelező akciózásról” szóló...

Gigantikus üzletet kötött az Egyesült Államok, százmilliárdot vasalna be szövetségesén

Washington és Tajpej új kereskedelmi megállapodást írt alá, amely 15 százalékra mérsékli a tajvani exportra kivetett amerikai vámokat,...

Amerikában úgy esik az infláció, hogy a profik majdnem három vágást áraznak

A mai vártnál jobb inflációs adat után a kötvényhozamok esésnek indultak és a kereskedők idénre már 63 bázispontos, azaz nagyjából...

Értem én, hogy kínai hibrid, de mi hajtja?

Sokféle hibrid hajtás létezik ma már, talán nem mindegyiket ismered. Megmutatjuk, hogyan működnek az Omoda és Jaecoo márkák hibrid...

Dominóhatása is lehet a szexvideó-botránynak

Ember Zoltán elemző szerint a Fidesz a párt által remélt maximális hasznot már aligha tudja learatni a Magyar Péterről készült videóval.

Tiltakozik a Mazsihisz, amiért idén is neonácik masíroznak a kitörés napjára rendezett emléktúrán

A szervezet szerint a magyar kormány hiába hirdet zéró toleranciátaz antiszemitizmussal szemben, ha annak nem szerez érvényt. A kitörésben...

Űripari áttörés: Európa legerősebb rakétája állította pályára az Amazon műholdjait

Az első négygyorsítórakétás Ariane 6 indítása után 32 műhold állt alacsony Föld körüli pályára. Az uniós űrkikötőből indult...

Átkozottul jó, sokkolóan gyönyörű, csodálatos Margot Robbie az Üvöltő szelekben. Vélemény

Emily Brontë 1874-es, klasszikus, romantikus regényét Margot Robbie és Jacob Elordi főszereplésével most Emerald Fennell vitte filmre. Az...

Bejelentette a nagy hírt Schobert Norbi. Innen már nincs visszaút, erre vállalkozott

Schobert Norbi egy kisfiúnak segített lefogyni, nem ez volt az első eset.

0

Sport

Nyolc órán át zokogott – a sportág, amiben a NOB kitiltja a nőket az olimpiáról

Az amerikai sportoló kendőzetlen vallomása a nőket érő diszkriminációról a téli ötkarikás játékokon.

Agyonverték Madridban a Barcelonát, de így is egy botrányos VAR-döntés a legnagyobb sokk

Hat és fél percen keresztül néztek egy teljesen egyértelmű szituációt, ami után sikerült rossz ítéletet hozni...

A magyar olimpiai bajnok Liu Shaoang és a magyar színekben induló Moon Wonjun sem jutott döntőbe

Dráma és boldogság a női alpesisízőknél: a súlyos sérülés utáni visszatér Federica Brignone a nap hőse. A csütörtöki győztesek.

Kisorsolták a magyar válogatott ellenfeleit a Nemzetek Ligájában

Megvan, kikkel fog játszani a B-ligában Magyarország.

Döbbenetesen nagyot hibázott a Barcelona kapusa

Az Atlético Madrid egy félidőn át tönkreverte a Barcelonát.

Rebrov, Ukrajna szövetségi kapitánya kimondta, örül-e, hogy Magyarország ellen kell játszaniuk

A Ferencváros korábbi vezetőedzője nem tudja, milyen fogadtatásra számíthat Magyarországon.

Marco Rossi elégedett, mert a magyar válogatott elkerülte a legnehezebb ellenfeleket

A Nemzetek Ligája-sorsolás után értékelt a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Komikus öngóllal kezdődött, óriási pofonba futott bele a Barcelona + videó

Bár még csak a Király-kupa elődöntőjének első felvonása zajlott le, úgy néz ki, hogy megvan a továbbjutó.

0
0

Bulvár

Vidéki prókátor: Ha közzétennék a szexvideót Magyarról, akkor Varga Judit megbukna emberként és anyaként is

Orbánnal kapcsolatban is erős állításokat tett a kegyelmi ügy kirobbantója.

Erre nem állsz készen: valamit lelőtt az USA katonai megalézere – az El Paso-i reptér környékét pedig 10 napra le is zárták.

Tíz napra lezárták az El Paso-i reptér körüli légteret, miközben a Pentagon lézeres drónvadászatra készült – a sztori végén viszont lehet, hogy csak egy partilufi repült rosszkor rossz helyen.

Dráma a Balatonnál, egyre több helyi lakos küld szörnyű képeket, keresik az okokat

Több balatoni településről is elhullott hattyúkról érkeztek jelentések az elmúlt hetekben.

Kapitány István felháborodott a lepedőügy miatt, üzent Magyar Péternek

Kapitány István határozottan kiáll Magyar Péter mellett.

4 év múlva a nők fele egyedül marad, az ok pedig egészen döbbenetes

„Ne aggódj. Az olyan nőket, mint te, nem hagyják a polcon.”

Óriási különbséget mértek a Tisza és a Fidesz között a választás előtt, így állnak most a pártok

Megjelent az IDEA Intézet legfrissebb felmérése, amiből kiderül, hogy áll most a Fidesz és a Tisza Párt.

Magyar Péter: A hatóságok ölbe tett kézzel nézik, hogy Vogel Evelin újabb és újabb bűncselekményt követ el

A politikus szerint 15 hónapja nem történik semmi, miközben másokat szerinte már rég letartóztattak volna. Kemény szavakkal illette a nyomozókat a Tisza Párt elnöke.

Kitálalt egy pénztáros: ebből az egyetlen apróságból simán megmondja, ki gazdag és ki nem

Felejtsd el a drága, márkás táskát meg a legújabb telefont: a pénztárnál úgyis lebuksz.

Földes András: Ez volt az első komoly jel, hogy valami óriás törés van a világban

Földes András közel tízszer járt Ukrajnában a háború kitörése óta, de előtt újságíróként tudósított a Majdanról a forradalom kitörésekor, Szevasztopolban nézte végig Krím elcsatolását, majd 2022. februá

Rejtett kamerás ügy ide vagy oda: kijött a friss mérés Magyar Péterről

Az IDEA Intézet február elején készült, országosan reprezentatív felmérése még a rejtett kamerás ügy nyilvánosságra kerülése előtt zárult le, így annak hatását nem tükrözi. A számok ugyanakkor azt mutatják

Most érkezett: elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Molnár Gusztáv ellen

Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Molnár Gusztáv ellen. A felhívás mai dátummal élesedett a police.hu-n, a színész körözését „kiskorú veszélytetése” miatt rendelte el a Gödöllői Járásbíróság.

0