Ezt olvasta már?

0

Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten

Változón felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, olykor élénk széllel és néhol esővel március első hetében. Szerdától csökken a nappali felmelegedés mértéke és már csak 8-15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, miközben visszatérnek a gyenge hajnali fagyok is - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.


hirdetés

Hétfőn a pára- és ködfoltok feloszlása után a délnyugat felől növekvő fátyolfelhőzet és a kevés gomolyfelhő mellett sok napsütés várható A legtöbb helyen nem valószínű csapadék, de nem kizárt egy-egy zápor kialakulása. A déli, délkeleti szelet csak néhol kísérik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Kedden a ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre lehet számítani, általában többórás napsütéssel. Néhol előfordulhat eső, zápor. Az északi, északnyugati szél főként a Nyugat-Dunántúlon sokfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet 1-7, a csúcsérték 13-19 fok között várható.

Szerdán a ködfoltok megszűnnek és változóan felhős idő várható, jellemzően többórás napsütéssel. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül. Hajnalban 1-6, kora délután 11-17 fok valószínű.

Csütörtökön a ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre lehet számítani több-kevesebb napsütéssel. Néhány helyen előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali mínusz 2-plusz 6 fokról 9-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken a ködfoltok megszűnése után jobbára gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 2-plusz 5, északkeleten mínusz 5-mínusz 3 fok is lehet. Kora délután 8-15 fok várható.

Szombaton nagyrészt gyengén, illetve közepesen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödhet a déli, délkeleti szél. Hajnalban általában mínusz 1-plusz 5 fok várható, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 9-16 fokra kell számítani.

Vasárnap nagyrészt közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, és egyre több helyen eleredhet az eső, záporeső. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Hajnalban általában 1-6 fok valószínű, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 10-18 fok várható.

 

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?










hírek innen, onnan

Nem sikerült olimpiai kvótát szereznie a magyaroknak Szarajevóban

A négyfős magyar küldöttség üres kézzel távozik Szarajevóból, az asztaliteniszezők egyéni európai olimpiai selejtezőjéről, miután...

Ezt tedd, hogy sok gyöngyvirág legyen a kertedben.

A gyöngyvirág gondozása nagyon egyszerű, így érdemes belőle tartani a kertben. Mutatjuk, hogy kezdj bele.

A félidőben 4–1-re vezetett, mégsem tudott nyerni a Real Madrid

Alexander Sörloth élete meccsét játszotta a friss spanyol bajnok ellen.

Mesternégyest hozó Real-döntetlennel zárult a spanyol bajnokság 37. fordulója

A már biztosan bajnoki aranyérmes Real Madrid 1-4-es vezetésről 4-4-es döntetlennel zárt a Villarreal otthonában a spanyol...

Oltásellenes szülők perelnek gyermekorvosokat Magyarországon

Riasztó mértékű az oltásellenes lobbi térhódítása Magyarországon.

Guardiola a távozásáról is beszélt a City bajnoki címe után

A Manchester Cityt irányító katalán szakember január-február környékén kezdte elhinni, hogy ismét révbe érhetnek, és ezzel...

Profi kosárlabdázó a nap csaja

Ismerős lehet Győrből is!

Curtis kőkemény szöveget posztolt, mindenkinek beint, aki szerint eladta magát: „Nem vagyok győzi se nagy Feró, csak egy őszinte újpesti kanyhaló”

Mindenkinek beszólt Curtis legújabb dalszövegében, amit a közösségi média oldalára poszolt. A versszakban feltűnik Gáspár Győző, Nagy...

Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról

Hét magyar és egy olasz volt azon a kishajón, amelyet letarolt a szállodahajó Verőcénél. Eddig egy ember menekült meg, az olasz férfi. A...

0

Sport

Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson

Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.

Nagy öröm Kispesten: visszatér az NB I-be a Bp. Honvéd.

Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a Budapest Honvéd - hét év elteltével - újra az NB I-ben méretheti meg magát a következő idényben.

„Jött a VAR-vizsgálat és a megdöbbentő ítélet” - a bronzról lemaradó Fehérvár védője csalódott, de...

Nem túlzás: a labdarúgó NB I utolsó fordulójában milliméterekkel csúszott le a bronzéremről a Vidi.

Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse

Megosztott pontozás döntött, új vitathatatlan királya van a nehézsúlynak.

Csodás magyar siker Japánban: Ekler Luca világbajnok.

Ekler Luca aranyérmet szerzett 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon, a japán Kóbéban.

Két gólt lőtt a magyar válogatott focista, a 94. percben jött a dráma Messiék meccsén

Először fordult elő, hogy Lionel Messi nem hozott össze gólt, vagy gólpasszt.

„Ezt a bunyót én nyertem” - Fury szerint az orosz-ukrán háború miatt álltak Uszik mellé a pontozók

Elégedett volt saját maga teljesítményével a nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury, hiába maradt alul az immár vitathatatlan bajnok Olekszandr Uszikkal szemben.

Szomorú vasárnap: legendás játékostól köszönnek el Kispesten

A Honvédban összesen 13 évet játszó Ivan Lovricot a ma délután ötkor kezdődő, Gyirmót elleni találkozón búcsúztatja el a klub és a szurkolótábor.

Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-szeres bajnokcsapat, távozhat

Egybehangzó mexikói és brazil sajtóértesülések szerint megállapodott egymással Marquinhos és a mexikói UNAM Pumas, így már csak a Ferencvároson múlik, […] A Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-

Négy távozót jelentett be a Ferencváros

A Ferencváros-Újpest bajnoki előtt a zöld-fehérek négy labdarúgó távozását is bejelentették, Muhamed Besic, Samy Mmaee, Lisztes Krisztián, és Henry Wingo is más klubban folytatja pályafutását.

Fury sem legyőzhetetlen. Uszik a nehézsúly vitathatatlan bajnoka - videóval

1999 után ismét vitathatatlan bajnoka van az ökölvívás királykategóriájának: Olekszandr Uszik megosztott pontozással legyőzte Tyson Furyt, ezzel megszerezte a négy nagy világszervezet nehézsúlyú vb-címeit.

0

Bulvár

Ezt a 4 dolgot soha ne dobd ki selejtezéskor

Nagytakarításkor óriási lehet a kísértés, hogy mindentől megszabadulj, ami látszólag feleslegesen foglalja az értékes helyet. Bár a selejtezés mindig nagyszerű ötlet, most összegyűjtöttük, hogy mi az, amit semm

Így üzen a tested, ha bélgyulladásod van: 5 lehetséges jel

Manapság egyre gyakrabban hallhatunk arról, hogy ha a bélrendszerünk egészségesen, kiegyensúlyozottan működik, akkor általában véve is nagyobb valószínűséggel érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ha azonban nincs

Drámai fordulat állt be Robert Fico állapotában

Négy nap küzdelem után Szlovákia miniszterelnöke túljutott az életveszélyen.

Veszélyes lehet ez a közkedvelt fehérneműtípus - 3 országban betiltották.

Az intim területekről való gondoskodás elengedhetetlen része a megfelelő fehérnemű kiválasztása. Eddig talán nem is gondoltad volna, de bizony akad néhány típusú fehérnemű, melyek súlyos problémákhoz vezethetne

Sejtik, hogy kik lehetnek a dunai tragédia áldozatai

Magyar fiatalok voltak a kisgéphajón. Érthetetlen hogy mit kerestek a nagyhajók sávjába.

Botrány a Vígszínházban, most Rudolf Pétert vádolják: „Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz i...

A színházigazgatók élete sem fenékig tejfel. Mindig lesz, aki megbántva érzi magát, de kinek van igaza?

Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...

Nincs erős Magyarország erős Európa nélkül. Magyarország érdekében olyanokra kell szavazni a június 9-i EP-választáson, akik hisznek egy erős Európában, akik ezért dolgoznak – hangoztatta a DK-MSZP-Párbeszéd ka

Brit tábornok: Putyin atomháborús tervében Magyarország az egyik kulcs

Az orosz előretörés nem fog megállni a Donbásznál, figyelmeztet a brit hadsereg volt vezérkari főnöke.

Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta

Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, ahol információk szerint egy szállodahajó ütközött egy másik hajóval szombat éjjel

Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson

Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.

blogmorzsák

Ebédelő útjavítók a Széchenyi István téren

Az Empire State Building hivatalos megnyitója, keletnémet sportkocsi prototípusok kiállítása és még számos érdekes, ritka fotó a múltból.

A hét szava: gyűlölet

Mindenki mindenki ellen.

Újabb politikus szállt bele páros lábban von der Leyenbe

Ezúttal a zöldpolitikája miatt kritizálták élesen.

0