Ezt olvasta már?


Vasárnap tartják a mohácsi busójárás fő programjait

Vasárnap rendezik meg a mohácsi busójárás fő programjait; a maskarások dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, a koporsó vízre bocsátására, valamint az esti máglyagyújtásra várhatóan több tízezer érdeklődő lesz kíváncsi a Duna-parti városban.


hirdetés

 

 

A február 16. és 21. között zajló télűző, tavaszköszöntő népszokás vasárnapi programjai reggel kilenctől egészen az esti órákig tartanak.

A térség legnagyobb eseményén 70 busócsoport 2200 busója és egyéb maskarása gondoskodik a résztvevők szórakoztatásáról. Farsangvasárnap már reggel kilenc órától érdemes kilátogatni a mohácsi belvárosba. Ekkor nyit a népművészeti- és kézműves vásár, míg az érdeklődők ekkortól nyerhetnek betekintést a busócsoportok készülődésébe a nyitott udvarban, egyúttal megindul a készülődés a szigeti révnél a busók átkelésére is.

Tíz órától tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat a Széchenyi téri nagyszínpadon, a Selyemgyár Kulturális Negyed színpadán és a Busósudvarban, a szerb templomnál pedig a Kolompos busócsoport tagjaival találkozhatnak a látogatók. Ugyanekkortól Udvardi Krisztián maszkfaragó a Kanizsai Dorottya Múzeumban mutatja meg, miként készülnek a faálarcok.

A busók fél egykor kelnek át a Sokac révbe a Dunán, majd kezdenek gyülekezni az álarcosok a Koló téren, hogy délután kettő órakor elinduljon felvonulásuk a belvárosban. Fél négykor kerül sor a busóavatására, hogy négy órától elindulhason a szabad farsangolás a busókkal a belvárosban.

Fél ötkor bocsátják a Duna vízére a télbúcsúztató farsangi koporsót, majd öt órától a főtéri óriási máglyával égetik el a telet jelképező koporsót, miközben körtáncokat járnak.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a programokon napi átlagban 40-45 ezer ember is megfordulhat, a legtöbb látogató vasárnap érkezik a városba.

A köznyelvben sokácnak, a mohácsiak körében sokacnak nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.

A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala nevű Facebook-oldalon található bővebb tájékoztatás.

 

 

MTI








hírek innen, onnan

"A kisujjam át van harapva" - Így van Oszter Sándor özvegye a kutyatámadás után

Két hét múlva újabb orvosi vizsgálat vár Failoni Donatellára.

Orbán Viktor a közrádióban: "Korán van filozófiai kérdések áttekintéséhez, de kénytelen vagyok ezzel kezdeni"

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel élőben jelentkezett a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A kormányfő a beszélgetés elején...

Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk

Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.

HVG: íme a 10 legjobb középiskola, visszatérő első helyezettel

Újra a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium lett a HVG szerint az ország legjobb középiskolája.

Minden akciót kihasználnak a magyar nyugdíjasok

De a hónap végére így is gyakran elfogy a pénzük a megélhetésre.

Orbán Viktor tényleg menesztette az egyik fontos emberét

A Magyar Közlönyben jelent meg az a rendelet, amely megfosztotta az Országos Kórházi Főigazgatóság első emberét a pozíciójától.

Túl vagyunk a másfél milliárd 5G előfizetésen

Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban, vagyis a számos piacon továbbra is érezhető...

Mi történt? Szoboszlai Dominik lemaradt a Liverpool fotójáról

Óriási sikert ért el a 'Pool a magyar középpályás nélkül.

Ronaldo szerelme irigykedhet, nem ő a leggazdagabb focistafeleség

Messi és Ronaldo párja sem fért fel a dobogóra.

Korszakváltás zajlik a Magyar Honvédségben

A honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf – bevallása szerint – az elmúlt másfél év összes döntését a honvédség...

Látta valaki? Ezüstszínű Mercedesével együtt tűnt el nyomtalanul György, a rendőrség nagy erőkkel keresi – fotó

Eltűnt egy 29 éves budapesti férfi szerdán az autójával együtt. A rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi.

„Egy HIV-vel élőnek nem a HIV a legnagyobb problémája, hanem a társadalom tudatlansága”

Hány embert regisztráltak HIV-pozitívként idehaza az utóbbi években? Mit lenne nagyon fontos mindenkinek tudnia erről az állapotról? Kinek...

0

Sport

A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője

Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.

98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.

Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó

A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.

Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott

A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz

A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai

A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.

Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool

A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.

Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás

Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.

Hősies küzdelemben született meg a Fradi legújabb focicsodája

Akik látták a Csukaricski elleni meccs utolsó perceit, soha nem felejtik el ezt a drámát. December 14-én akár a csoportelsőség is meglehet a Fiorentina ellen Budapesten.

0

Bulvár

Meghalt a Szex és New York sztárja

A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.

Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja

Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.

Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”

A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.

Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni

Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?

Keresztbe tettek a gyártók a kötelező visszaváltási rendszernek

Csak részben indulhat el betétdíjas rendszer januárban.

Újabb két boltlánc döntött úgy, hogy nem nyit ki szenteste napján

Egyre több üzletről derül ki, hogy nem nyitnak ki december 24-én, ám úgy tűnik, a plázák még bekavarhatnak. A KASZ elnöke mondta el, mit érdemes tudni ennek kapcsán.

Stahl Judit házas volt, amikor teherbe esett valakitől, mára a férje és a lánya apja is jó barátok

38 éve házas, a lánya 19 éves, és nem a férj az apa - ennyi másoknál elég lett volna egy váláshoz, Stahl Juditéknál elég volt egy jól működő mozaikcsaládhoz.

Elvált az Operettszínház szerelemespárja

Bordás Barbara és Boncsér Gergely házassága nem állta ki az idő próbáját: gyorsan indult kapcsolatuk végére két éve tettek pontot. A színésznő most elárulta, mi vezetett a a válásukhoz.

Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát

Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.

Brutális erejű ütés találta el a Földet

Mi történhetett, mekkora a baj?

„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk

„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:

blogmorzsák

Az első hidrogénballonos repülés

A Montgolfier-testvérek sikerén felbuzdulva egyre többen próbálták meghódítani a levegőt, s hamarosan a meleg levegő helyett egy sokkal hatékonyabb módszert találtak az emelkedés segítésére - a hidrogént.

Quad - egy újabb haszontalan együttműködés?

Képes lesz-e a QUAD együttműködés eleget tenni rejtett céljainak és megállítja Kína katonai-gazdasági térnyerését?

Pest Megyei Piros: Gyömrőtől Isaszegig

A Gödöllői-dombságban.

Lézergravírozó a jövőből - Wainlux K8 teszt

Gyerekjáték a munka kezdőknek is az új lézergravírozóval.

0