Legjobban fizetett szakmák – KSH adatai alapján
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) újból közzétette a legjobban kereső szakmákat Magyarországon. Az első helyen a korábbiakhoz képest nem történt változás.
hirdetés
A KSH ezeket a rangsort a teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete alapján állította össze, és így született meg a legjobban kereső állások listája.
Elsők a légiforgalmi irányítók
A lista első helyét már nem először foglalják el a légiforgalmi irányítók, akiknek a havi bruttó keresetük közel 2,2 millió forintos. Ez az összeg megközelítőleg 1.530.000 forintos nettónak felel meg.
Ez a munka azonban a magas fizetés mellett hatalmas felelősséggel is jár. A légiforgalmi irányítók a repülőgépek földi mozgásait, illetve le- és felszállásukat irányítják. Rádión kommunikálnak a feladataik végzésekor. Az ő kezükben van az a felelősség, hogy minden repülő a megfelelő helyen és időben végezze a fel- és leszállásokat.
Bár a képzésre szinte bárki jelentkezhet, bejutni csak kevesen jutnak be. Azzal pedig számolni kell, hogy a nagy fizetés mellett a légiforgalmi irányítók munkabeosztása sokat változik, néha nappal, néha éjjel kell dolgozniuk.
Szakorvosok sem maradnak le
A lista második helyén szintén 2 millió feletti bruttó átlagkeresettel a szakorvosok vannak. Ez szintén egy olyan hivatás, amely óriási felelősséggel jár. A szakorvosoknak ugyanis bár másképpen, de egyaránt emberi életek vannak a kezükben.
A listán szintén az elsők között szerepelnek, a miniszterek, a sportolók, az IT vezetők, a bírók, HR vezetők és a brókerek is.
Teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legjobban kereső foglalkozásoknál 2022-ben [Ft/fő/hó]
Légiforgalmi irányító 2 297 405
Szakorvos 2 012 676
Törvényhozó, miniszter, államtitkár 1 832 868
Egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetője 1 654 757
Pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője 1 513 406
Vállalati stratégiatervezési egység vezetője 1 411 387
Sportoló 1 409 403
Informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője 1 403 201
Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője 1 382 215
Bíró, bírósági fogalmazó 1 356 611
Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker 1 311 910
Kutatási és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetője 1 306 010
Fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai 1 285 835
Általános orvos 1 277 828
Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató egység vezetője 1 268 835
Forrás: KSH
hírek innen, onnan
Orosz Barbara nem él együtt francia férjével: a márciusi esküvő után ezért nem költöztek össze
Orosz Barbara 2023 márciusának végén ment hozzá titokban francia férjéhez. Bár már megvették a közös házukat, nem élnek együtt.
Megszegték a gázai tűzszünetet, azonnal kiújultak a harcok
Nem sikerült megállapodnia Izraelnek és a palesztin Hamász terrorszervezetnek a tűzszünet meghosszabbításáról, így péntek hajnalban...
Eltűnt egy 29 éves budapesti férfi az autójával együtt
Szerdán elment otthonról, azóta nem jelentkezett.
Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben
A közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben átalakult, megnőtt az idősek és az alacsony végzettségűek aránya. Mára csak jelentős...
8 bosszantó szokás, amit a legtöbb gyerek elkövet
Természetesen minden szülő számára a gyermeke a legfontosabb és a legszerethetőbb teremtmény a világon, ám bizony bőven akadnak olyan...
Szoboszlai nélkül is simán nyert a Liverpool az Európa-ligában
A magyar klasszis kapott egy kis pihenőt a LASK ellen, ami bőven belefért, így is magabiztosan nyert a csapat.
Izrael bejelentette: Megsértette a Hamász a tűzszünetet, újraindultak a harcok
Lejárt péntek reggel az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között múlt pénteken életbe lépett tűzszünet, az izraeli hadsereg...
Tovább tart a pesti tőzsde üdvöskéjének szárnyalása
Rekordösszegű árbevételről és Ebitda-ról számolt be a 4iG Csoport.
Hamarosan megszólal Orbán Viktor
A kormányfő a Kossuth rádió vendége lesz.
Még Putyinéknál is nagyobb fenyegetésnek tartják az amerikaiak ezt az országot
Nyilvánosságra hozták a 2023-as Reagan Defense Survey országos felmérés eredményét.
Te tudod, mit jelent az adventi koszorú négy gyertyája?
Tudod, hogy honnan erednek az adventi hagyományok? Teszteld a tudásodat, és töltsd ki kvízünket!
Beárazták a 650 lóerős új elektromos Hyundait, tucatnyi jön belőle hozzánk
A 770 Nm nyomatékú Ioniq 5 N alig 3,4 másodperc alatt pattan fel 0-ról 100-ra.
Sport
Rossz állapotban van az ártatlanul doppingolással vádolt magyar úszó
Kártérítési igényt fognak benyújtani.
Argentína maradt a világ élén, Anglia dobogós, Magyarország rég nem látott magasságban
Brazília nagyot bukott, Uruguay a top 10 kapujában.
Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott
A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz
Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó
A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.
Botrány Londonban: öngyújtókkal és székekkel dobálták az Arsenal sztárjait a feldühödött francia fociszurkolók...
Súlyos büntetésre számíthat a Lens az UEFA-tól a renitens drukkerek miatt.
A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője
Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.
Meghalt a kétszeres olimpiai bajnok kerékpáros
Világbajnokságot is nyert.
Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool
A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.
A magyar fociválogatottat 44 év után Eb-re vezető kapitány Romániában folytatja
Legutóbb Belgiumban dolgozott a szakember.
A Fradi korábbi focistája lett az NB II-es csapat edzője
A szezon végéig szól a szerződése.
Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás
Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.
Hősies küzdelemben született meg a Fradi legújabb focicsodája
Akik látták a Csukaricski elleni meccs utolsó perceit, soha nem felejtik el ezt a drámát. December 14-én akár a csoportelsőség is meglehet a Fiorentina ellen Budapesten.
Bulvár
Meghalt a Szex és New York sztárja
A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.
Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja
Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.
Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”
A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.
Ilyen volt régen a főváros: 10 fotón a téli Budapest
A frissen hullott hó csaknem száz éve is előhozta a játékos kedvű gyereket a felnőttekből, a Műjégen ekkor is piruetteztek, de mégis mintha egy egészen más, sokkal csendesebb téli arcát mutatná Budapest ezeken a r
Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni
Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?
Keresztbe tettek a gyártók a kötelező visszaváltási rendszernek
Csak részben indulhat el betétdíjas rendszer januárban.
Újabb két boltlánc döntött úgy, hogy nem nyit ki szenteste napján
Egyre több üzletről derül ki, hogy nem nyitnak ki december 24-én, ám úgy tűnik, a plázák még bekavarhatnak. A KASZ elnöke mondta el, mit érdemes tudni ennek kapcsán.
Elvált az Operettszínház szerelemespárja
Bordás Barbara és Boncsér Gergely házassága nem állta ki az idő próbáját: gyorsan indult kapcsolatuk végére két éve tettek pontot. A színésznő most elárulta, mi vezetett a a válásukhoz.
Stahl Judit házas volt, amikor teherbe esett valakitől, mára a férje és a lánya apja is jó barátok
38 éve házas, a lánya 19 éves, és nem a férj az apa - ennyi másoknál elég lett volna egy váláshoz, Stahl Juditéknál elég volt egy jól működő mozaikcsaládhoz.
Kiválasztották az Év Szaloncukra díj nyerteseit - Ez lett idén a legjobb hazai szaloncukor
Mutatjuk az év legfinomabb szaloncukrait!
Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát
Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.
Brutális erejű ütés találta el a Földet
Mi történhetett, mekkora a baj?
blogmorzsák
Az első hidrogénballonos repülés
A Montgolfier-testvérek sikerén felbuzdulva egyre többen próbálták meghódítani a levegőt, s hamarosan a meleg levegő helyett egy sokkal hatékonyabb módszert találtak az emelkedés segítésére - a hidrogént.
Quad - egy újabb haszontalan együttműködés?
Képes lesz-e a QUAD együttműködés eleget tenni rejtett céljainak és megállítja Kína katonai-gazdasági térnyerését?
Pest Megyei Piros: Gyömrőtől Isaszegig
A Gödöllői-dombságban.
Lézergravírozó a jövőből - Wainlux K8 teszt
Gyerekjáték a munka kezdőknek is az új lézergravírozóval.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre